Játszócsoport az Apraja Falva Bölcsődében

Szeretettel várjuk a Kedves Szülőket és gyermekeiket az
Apraja Falva Bölcsőde ( 1108 Bp, Újhegyi sétány 5-7.) illetve az Apró Csodák Bölcsődében (1104 Bp, Zsivaj utca 1-3.) játszócsoportjába.
A szülők előzetes bejelentkezés alapján, térítési díj fizetése ellenében vehetik igénybe a szolgáltatást.

Hétfőtől – péntekig 9h -13h között. Óránként 400,-Ft
A kisgyermekek számára ebédet is lehet igényelni. 2 órai itt tartózkodás után 255,-Ft ellenében.

A Gyesen, Gyeden lévő anyukákat várjuk, kisgyermekeikkel, egy közös játékra, beszélgetésre.

A játszócsoport szolgáltatásunk segítséget nyújt, azoknak a szülőknek, akik szeretnék, ha a gyermekeik megtapasztalnák a közösség, nyújtotta pozitív színes élményeket.

A szakképzett kisgyermeknevelő kolleganő nevelési problémák megoldásában információkkal segítheti azokat a szülőket, akik ezt igénylik. Valamint gondozási, nevelési, egészségügyi ismereteket is nyújt az érdeklődőeknek. Az együtt játszó gyerekek megtapasztalhatják az elfogadás, az alkalmazkodás élményét. Közben a játékot irányító kolleganőtől új ismeretekre tehetnek szert.

A délelőtt folyamán a játéktevékenységet, a kreativitást elősegítő foglalkozásokkal tesszük változatosabbá (festés, ragasztás, gyurmázás, ünnepekre való felkészülés stb.).

Szeretettel várjuk a sajátos nevelésű igényű gyermekeket, nevelő családokat is. Azt gondoljuk, hogy számukra nélkülözhetetlen a gyermekek derűs közösségének motiváló hatása.

Előnyei a kisgyermekek számára:

  1. közösséget biztosít, anélkül, hogy rendszeresen bölcsődébe kellene járniuk;
  2. kedvükre játszhatnak velük, egykorú társaikkal;
  3. élményeket, társas kapcsolatokat szerezhetnek;
  4. a játszócsoportban édesanyjuktól sem kell elszakadniuk.

Előnyei a szülők számára

  1. “kimozdulási” lehetőséget biztosít;
  2. tapasztalatot cserélhet más szülővel;
  3. szakember tanácsát kérheti gondozási-nevelési kérdésekben;
  4. megfigyelheti, hogyan viselkedik gyermeke közösségben.

Szeretettel várunk mindenkit!